*** Kúriai esetek I. – Kártérítési felelősség ipari katasztrófákért. A vörösiszap per ***
A Kúria 2015 júniusában videós kerekasztal-beszélgetés sorozatot indított a legfőbb bírói fórum által elbírált, széles körben ismertté vált ügyekről. Az ügyek kiemelt jelentőségűek illetve kiemelt közfigyelemre tartanak számot.
Az eseménysorozatban első alkalommal a 2010. évi vörösiszap-katasztrófa nyomán indult kártérítési perben hozott bírósági döntés kapcsán rendezett kerekasztal-beszélgetésről készült film alapján szervezünk beszélgetést.
A meghívott szakértők közreműködésével feldolgozásra, illetve bemutatásra kerülnek az ügy részletei. Továbbá lehetőség nyílik arra, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek a per hátterébe. A beszélgetés célja elősegíteni a jogászi látókör szélesítését, a problémamegoldó készség gyakorlását, rávilágítani az ügy összetettségére és sajátosságaira.
Meghívott vendégeink:
Bod Péter Ákos közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, az MTA doktora
Menyhárd Attila egyetemi tanár, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének vezetője, a Kar dékánja
Pálmai Erika, a HVG újságírója
Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott elnöke
Moderátor: Sárhegyi István, a Polgári Jogi TDK titkára
Időpont és helyszín:
2016. október 11., 18.00 óra
A/14-es gyakorló (Egyetem tér 1-3., tetőtér)
Az eseményre minden érdeklődőt tisztelettel várnak a Szervezők, de az esemény nem sajtónyilvános.